A Collabor8district megnyitója
Néhány hónappal ezelőtt nyitotta meg kapuit Budapest egy új coworking irodája, a Collabor8district.
Ha egy kicsit ismerjük a várost, észrevehetjük, hogy a 8-as szám a coworking iroda nevében, nem csak a szójáték része, hanem a kerületre is utal ahol az iroda található.
A nyolcadik kerülettel kapcsolatban érdemes megemlíteni annak változatosságát, akár történeti szempontból is. Magába foglalja a Nemzeti Múzeum, az ELTE-BTK kampusz és az orvosi egyetem környékét, a Központi Könyvtárat és nemesi bérházak sokaságát, amik elbűvölő belsőudvarukkal állítanak emléket egy letűnt korszaknak. Egy olyan kerületről beszélünk amely, semelyik másikhoz nem hasonlítható módon fejlődött az elmúlt pár évben.
A coworking iroda az egyik nemesi palota második emeletén helyezkedik el, közel egy barátságos kis térhez, ami az utóbbi időkben igen nagy népszerűségre tett szert, kávézóinak és teraszainak köszönhetően.
Az iroda, felosztását tekintve, hat helyiségből áll, amelyből kettő hotdesk-es irodaként működik, három fix, egész irodaként bérelhető, végül a hatodik helyiség a tárgyalóterem.
Mindezen felül, van még egy hívófülke is, skype, vagy egyéb hívások folytatására, valamint egy tágas, világos konyha és étkező tér.
A kedvező térelosztásnak köszönhetően az egyik terem és az étkező, kitűnően használhatóak rendezvények megtartására.
A coworking megjelenését tekintve, megtartotta a nemesi színezetét, mindazt indusztriál stílussal ötvözve.
A belső teret az antik cserépkályha, a gipszstukkók és maga az épület órás, eredeti tervrajzai a falakon. A falak világos, krémes színe, élénk, vidám színekkel keveredik ami egy barátságos, kellemes munkakörnyezetet alkot.
Az irodát építészek, belsőépítészek és informatikusok avatták fel.
A Collabor8district célja, hogy egy kellemes, otthonos helyként szolgáljon olyan emberek számára, akik szívesen segítik egymást munkájuk során.